Gábor és Anna.

Gábor and Anna.

Budapest óriási szívében élnek, mindkettőjük szíve azonban vad ötleteket szül.

They live in the heart of Budapest, but both of their hearts give birth to wild ideas.

Hatalmas esőfelhőbe futottak össze egy hangos, zuhogó délutánon, esernyőjük felcserélése hirtelen egy percre ragasztva őket egymáshoz.

They collided in a massive raincloud on a loud, pouring afternoon, their umbrellas momentarily stuck together.

Gábor, a kopasz emberek száma és hosszú fekete kabátjában, az Anna virágmintás esernyőjével elindult az Andrássy úton.

Gábor, with his bald head and long black coat, set off on Andrássy Avenue with Anna's floral umbrella.

Virágok táncoltak felette, amikor megrázta esőtől vizes fejét.

Flowers danced above him as he shook his head wet from the rain.

Jókedvében, fejében folyamatosan pengette: "Soha ne vigyél el esernyőt, ha kimész sétálni".

In his good mood, a constant tune played in his head: "Never take an umbrella when you go for a walk."

Anna, az üveges lány, visszapillantott Gáborra, mint aki megfeledkezett arról, hogy épp ilyen napja van.

Anna, the glasses-wearing girl, glanced back at Gábor as if she had forgotten that it was such a day.

A férfiesernyő őrizte szárazon, ugyanakkor egészen more hozta, hogy sziklák felett lebegő felhők árnyékában sétál.

The masculine umbrella kept her dry, but at the same time it brought her closer to the clouds hovering over the rocks.

"Ez miért olyan nagy, és miért nem virágos?

"Why is this one so big, and why isn't it flowery?"

" - sóhajtotta magában.

she sighed to herself.

Gábor, a metróba sietve, a metrón belül csikorgott az Anna esernyőjének a nyitása.

Hurrying into the metro, Gábor struggled to open Anna's umbrella.

Egy virágcunami után hullámzott, az emberek nevettek és kacagva néztek rá.

It swayed after a wave of flowers, causing people to laugh and look at him.

A saját csendes világában, Gábor nem hallotta őket, csak a hullámokat, amik most már magukkal ragadták.

In his own quiet world, Gábor didn't hear them, only the waves that now carried him away.

Anna, az üveges lány, az irodájánál szállott ki a metróból.

Anna, the glasses-wearing girl, got off the metro at her office.

A férfiesernyő göndör szélén érintette haja, ami végigölelte az arcát mint egy hideg csók.

The masculine umbrella brushed against her hair, which embraced her face like a cold kiss.

Gábor, aki már otthon volt, a nappaliban pihent.

Gábor, already home, rested in the living room.

A virágos esernyő büszkén állt mellette, ahogyan pávák szoktak lenni.

The floral umbrella stood proudly beside him, like peacocks often do.

Gábor a nőies szépségben tükröződő elismeréssel nézte, miközben a homlokán az eső cseppjeit simogatta.

Gábor watched it with admiration, reflecting feminine beauty, while raindrops caressed his forehead.

Anna, az üveges lány, Gábor esernyőjét tette le az asztalra.

Anna, the glasses-wearing girl, placed Gábor's umbrella on the table.

Az esernyőnek mindig megvan a maga helye - gondolta, majd visszanézett a székre, ahová leült.

The umbrella always has its own place - she thought, then looked back at the chair where she had sat.

"Esernyők cseréje - őrültség" - mosolygott és fejét rázta.

"Umbrella exchange - madness," she smiled and shook her head.

Másnap, Gábor és Anna találkoztak egymással.

The next day, Gábor and Anna met again.

Mindkettőjük kezében megvolt az esernyője, amelyikkel találták.

They had their own umbrellas in their hands, the ones they found.

Nevettek, szemükben boldog volt a meglepetés.

They laughed, joy shining in their eyes.

Csendben teltek a percek, Esőfelhők alatt egymásra nézve.

Minutes passed in silence as they looked at each other under rainclouds.

Ettől a naptól kezdve, ha az eső cseppjei elkezdtek táncolni, Gábor és Anna is elkezdtek nevetni.

From that day forward, whenever raindrops started to dance, Gábor and Anna also began to laugh.