Az őszi levelek halkan zizegtek a járda mellett, ahogy Imre a Természettudományi Múzeumba lépett Budapesten.

The autumn leaves rustled quietly beside the sidewalk as Imre stepped into the Natural History Museum in Budapest.

Az épület magas falai és ősi ereklyéi közt egy csendes melankólia honolt, amit a családi feszültségek emléke még inkább felerősített.

Among the high walls and ancient relics of the building, a quiet melancholy prevailed, further intensified by memories of family tensions.

Imre gondolatai a közelmúltban elvesztett szerettére és a testvérére, Katalinra terelődtek.

Imre's thoughts turned to a recently lost loved one and his sister, Katalin.

Sok év telt el az utolsó veszekedés óta, és azóta alig-alig beszéltek.

Many years had passed since their last argument, and they had barely spoken since.

Az Allerseelen a családra emlékezés időszaka volt.

Allerseelen was a time for remembering family.

Imre úgy érezte, ez a pillanat a múltbéli sérülések gyógyításához is elengedhetetlen.

Imre felt that this moment was essential for healing past wounds.

Ahogy körülnézett a marmintákat bemutató kiállításon, meglepetten pillantotta meg Katalint a terem túlsó végén.

As he looked around the exhibit showcasing marbles, he was surprised to see Katalin at the far end of the room.

A testvére szemei is az üvegvitrinek csillogásában ragyogtak, bár elsőre nem vette észre őt.

His sister's eyes shone in the glitter of the glass cases, though she didn't notice him at first.

Imre mély levegőt vett, és elindult felé.

Imre took a deep breath and walked towards her.

"Katalin," szólította meg halkan, mire húga összehúzta magát, mintha egy régi, ismerős dallamot hallott volna.

"Katalin," he called softly, to which his sister drew back, as if hearing an old, familiar tune.

Lassan fordult meg, arcán vegyes érzelmekkel.

She turned slowly, a mix of emotions on her face.

"Imre?

"Imre?"

" kérdezte, hangjában meglepetés és egyfajta várakozás.

she asked, her voice filled with surprise and a certain expectation.

"Én vagyok," bólintott Imre, és közelebb lépett.

"It's me," nodded Imre, stepping closer.

"Beszélhetünk kicsit?

"Can we talk a bit?"

"A múzeum csendes sarkába húzódtak, ahol a dínócsontvázak árnyékot vetettek rájuk.

They withdrew to a quiet corner of the museum, where the shadows of dinosaur skeletons fell upon them.

Imre lassan és óvatosan kezdett beszélni.

Imre began speaking slowly and cautiously.

Elmondta, mennyire hiányzott neki a testvére, és hogy mennyire sajnálja a régmúlt sérelmeit.

He expressed how much he had missed his sister and how sorry he was for past grievances.

Felszínre hozta saját érzéseit, bűntudatát és azt a mélységes ürességet, amit a családtagjuk elvesztése jelentett számára.

He brought to the surface his feelings, guilt, and the profound emptiness that the loss of their family member meant to him.

Katalin sokáig hallgatott, de végül megszólalt.

Katalin listened for a long time before finally speaking.

"Én is hibáztam.

"I made mistakes too.

Az évek csak növelték a távolságot.

The years only increased the distance.

De most már látom, mennyire fontos vagy nekem.

But now I see how important you are to me."

" Szavain keresztül Imre megérezte a megbocsátás első sugarait.

Through her words, Imre felt the first rays of forgiveness.

A régmúlt árnyai között, mindketten úgy érezték, ideje új alapokra helyezni kapcsolatukat.

Among the shadows of the past, both felt it was time to lay their relationship on new foundations.

Telefonszámot cseréltek, és megígérték egymásnak, hogy hamarosan újra találkoznak.

They exchanged phone numbers and promised each other they would meet again soon.

Összemosolyogtak, mintha a történelem súlyos relikviái mind kisebbek lettek volna az újonnan épített hidak alatt.

They smiled at each other, as if the heavy relics of history had become smaller beneath the newly built bridges.

Imrében növekedett a remény: a család fontossági körforgása csak most indult újra igazán.

Within Imre grew hope: the cycle of family importance was only truly beginning anew.

Az ő lantjuk hangja megint egy ritmusra talál majd, az őszi levelekre süppedező lépteikkel új melódiát kövekezve.

The tune of their lute would find a rhythm again, following the new melody created by their steps upon the fallen autumn leaves.