A havas téli nap fénye beszűrődött a kórház ablakán, megvilágítva a szobát, ahol Katalin dolgozott.

The light of the snowy winter day filtered through the hospital window, illuminating the room where Katalin worked.

A pszichiátriai osztály csendes volt, csak a halk karácsonyi zene hallatszott a távolból.

The psychiatric ward was quiet, with only the faint sound of Christmas music in the distance.

Színes girlandok lógtak a falakon, az egyetlen ünnepi jel a steril környezetben.

Colorful garlands hung on the walls, the only festive sign in the sterile environment.

Katalin a nővérpultnál állt, a beteg adatokat nézte.

Katalin stood at the nurse's station, looking at patient records.

Bence kórlapját forgatta. Egy fiatal férfi, aki amnéziával érkezett a kórházba.

She was reviewing Bence's chart, a young man who had arrived at the hospital with amnesia.

Nem emlékezett semmire.

He remembered nothing.

Se a nevére, se arra, hogyan került ide.

Not his name, nor how he ended up there.

Katalin mélyen együttérzett vele, és szükségét érezte, hogy segítsen neki.

Katalin felt a deep empathy for him and felt the need to help him.

Bence szobája közel volt a nővérpulthoz.

Bence's room was close to the nurse's station.

Katalin benézett hozzá.

Katalin peeked in on him.

A férfi az ablakot bámulta, figyelve a lassan hulló hópelyheket.

The man was staring out the window, watching the slowly falling snowflakes.

"Szia, Bence," köszöntötte lágyan.

"Hi, Bence," she greeted softly.

"Hogy érzed magad ma?"

"How do you feel today?"

Bence tekintete még mindig a hóesésen maradt, de Katalin érezte, hogy a férfi hallja őt.

Bence's gaze remained on the snowfall, but Katalin felt that he heard her.

"Úgy érzem, mintha elvesztettem volna valamit... valami fontosat," válaszolta halkan Bence.

"I feel like I've lost something... something important," Bence replied quietly.

Katalin közelebb lépett.

Katalin stepped closer.

"Segíteni fogok megtalálni. Megpróbáljuk együtt, rendben?" felajánlotta, remélve, hogy bátoríthatja a férfit.

"I will help you find it. We'll try together, okay?" she offered, hoping to encourage the man.

Ahogy telt az idő, Katalin több időt töltött Bencével.

As time passed, Katalin spent more time with Bence.

Együtt dolgoztak, különféle emlékeket próbálva előhívni.

They worked together, trying to recall various memories.

Katalin időnként megszegte a szabályokat, hogy többet megtudjon Bence múltjáról.

Katalin occasionally bent the rules to learn more about Bence's past.

Egy régi barát említése vagy egy gyerekkori emlék csipetnyi nyomot adott ugyan, de még mindig nem volt elég ahhoz, hogy valóban előrébb jussanak.

A mention of an old friend or a childhood memory provided tiny clues, but it was still not enough to make real progress.

Azonban egy havas délután, valami megváltozott.

However, on one snowy afternoon, something changed.

Katalin zenét játszott le Bencének, hátha az emlékeket idézhet elő.

Katalin played music for Bence, hoping it might evoke memories.

Az egyik dal meghatotta Bencét.

One of the songs moved Bence.

Hirtelen színekkel telt el az elméje: egy karácsonyfa fényei, egy kedves nő mosolya, egy szánkócsúszás gyerekkorában.

Suddenly, his mind filled with colors: the lights of a Christmas tree, the smile of a dear woman, a childhood sledding experience.

Bence felkapta a fejét.

Bence looked up.

"Emlékszem..." suttogta.

"I remember..." he whispered.

Ez a kis mozaik visszavezette őket egy városkába, ahol Bence élt.

This small mosaic led them back to a small town where Bence had lived.

Ahogy mélyebbre ástak, kiderült, hogy Bence élete boldogsággal és barátságokkal teli volt.

As they delved deeper, it turned out that Bence's life was full of happiness and friendships.

Az emlékek lassan visszatértek, de nem mind.

The memories slowly returned, but not all of them.

Bence elfogadta azt, amit nem tudott visszahozni, és megtalálta a békét magában.

Bence accepted what he couldn't retrieve and found peace within himself.

Katalin belül örömmel töltötte el, hogy segíthetett Bencén.

Katalin felt joy inside for being able to help Bence.

Újraéledt munkája iránti szeretete.

Her love for her work was rekindled.

Most már tudta, hogy az ő szerepe sokkal többről szól, mint a mindennapi rutin.

She now knew that her role was about more than just the daily routine.

Megértette, hogy minden egyes kis segítség, amit ad, hatalmas változást hozhat valaki életében.

She understood that every small help she offers can bring a huge change in someone's life.

Ahogy a karácsony közeledett, Katalin és Bence az ablaknál álltak, nézve a hóesést.

As Christmas approached, Katalin and Bence stood by the window, watching the snowfall.

Bence lassan kezdet egy új életet, Katalin pedig új célt talált a sajátjában.

Bence was slowly starting a new life, and Katalin had found a new purpose in hers.

Együtt várták a karácsony békés ünnepét, reménnyel és új kezdetekkel telve.

Together they awaited the peaceful celebration of Christmas, filled with hope and new beginnings.