A hó lágyan hullott Budapest szívében, ahol ünnepi piac fogadta az embereket.

The snow gently fell in the heart of Budapest, where a festive market greeted the people.

A fákat fényes égősorok díszítették, a levegőben gesztenye illata terjengett.

The trees were decorated with bright strings of lights, and the scent of chestnuts wafted through the air.

Az emberek vidáman barangoltak a bódék között, meleg sálakba burkolózva, és forralt bort kortyolgatva.

People joyfully wandered among the stalls, wrapped in warm scarves and sipping mulled wine.

István, egy helyi mesterember, békésen árulta kifinomult fafaragásait.

István, a local craftsman, peacefully sold his exquisite wood carvings.

Kezei zord szél ellenére ügyesen mozogtak, hogy bemutassa munkáit.

Despite the harsh wind, his hands skillfully moved to showcase his works.

Azonban nemcsak a széllel, de saját magával is küzdött.

However, he struggled not only against the wind but also with himself.

A múlt hónapban a műhelyének fűtése meghibásodott.

Last month, the heating in his workshop broke down.

Némi bevételre szüksége volt, hogy azt megjavíttathassa.

He needed some income to get it fixed.

Szemét lepillantotta fafaragásaira, majd az égre emelte, ahol a hópelyhek sűrűn kavarogtak.

He glanced down at his carvings, then lifted his eyes to the sky, where snowflakes swirled thickly.

A másik sarokban, Katalin, a gondoskodó nővér, önkéntesként járta a teret.

In the other corner, Katalin, the caring nurse, was volunteering in the square.

Figyelte az embereket, ügyelt a biztonságra, és közben saját titkos örömét keresgélte István művei között.

She watched the people, ensured their safety, and meanwhile, searched for her own secret joy among István's works.

Katalin többször kinézett a bódéja felé, aggodalmasan figyelve, ahogy István csak egyre mélyebbre merül a munkájában, a hideget is semmibe véve.

Katalin frequently glanced towards his booth, watching worriedly as István became more absorbed in his work, ignoring the cold.

Ahogyan az óra közeledett az éjféli visszaszámláláshoz, István egyre sápadtabb lett.

As the clock approached the midnight countdown, István grew paler.

Katalinnak határozott lépésekkel kellett közbeavatkoznia.

Katalin had to intervene decisively.

Odament hozzá, megérintette a vállát.

She went over to him and touched his shoulder.

"István, pihenj egy kicsit," kérte.

"István, take a break," she asked.

"Kérlek, vigyázz magadra.

"Please, take care of yourself."

"István csak a fejét rázta.

István just shook his head.

Fontos volt számára, hogy ne szalassza el a vevőket.

It was important for him not to miss any customers.

"Nem hagyhatom itt a standot," mondta.

"I can't leave the stand," he said.

Hirtelen az emberek kiáltására lettek figyelmesek.

Suddenly, they were distracted by the shouts of people.

István remegve összeesett.

István trembled and collapsed.

Azonnal minden szempár Katalinra szegeződött, aki gyorsan cselekedett.

Immediately, all eyes turned to Katalin, who acted swiftly.

Katalin mellé térdelt, ellenőrizte pulzusát, majd óvatosan az egyik közeli sátorba segítette, ahol meleg volt.

She knelt beside him, checked his pulse, and then carefully helped him into a nearby tent where it was warm.

A körülöttük lévő emberek aggódva figyelték.

The people around watched anxiously.

A sátorban, a hőmérséklet növekedésével, István lassan magához tért.

Inside the tent, as the temperature rose, István slowly came to his senses.

"Mi történt?

"What happened?"

" kérdezte zavartam.

he asked, confused.

Katalin lágy hangon válaszolt neki, elmagyarázta, hogy milyen közel került a hipotermiához.

Katalin replied softly, explaining how close he had come to hypothermia.

Az újév zaja elúszott a háttérben, de Katalin számára csak az számított, hogy István biztonságban van.

The noise of the new year faded into the background, but to Katalin, all that mattered was that István was safe.

Végül, ahogy István lassan újra erőre kapott, hálás mosollyal nézett Katalinra.

Finally, as István slowly regained his strength, he looked at Katalin with a grateful smile.

"Köszönöm," mondta egyszerűen.

"Thank you," he said simply.

Teltek az órák, és Istvánnak maradt ideje átgondolni, amit átélt.

Hours passed, and István had time to reflect on what he had experienced.

Megesett szívvel fordult Katalin felé.

With a kind heart, he turned to Katalin.

"Ígérem, odafigyelek magamra," jelentette ki.

"I promise to take care of myself," he declared.

Katalin bólintott, megkönnyebbülten és büszkén.

Katalin nodded, relieved and proud.

István és Katalin között egy új kötelék szövődött, és mindketten megértették, hogy az emberség és a törődés mindenkor fontosabb az üzletnél.

A new bond was forged between István and Katalin, and they both understood that humanity and care are always more important than business.

Így köszöntötték együtt az újévet, a hó alatt, a vidám Budapesti téren.

Thus, they welcomed the new year together, beneath the snow, in the cheerful square of Budapest.