A vastag hóréteg takarta a bentlakásos iskola udvarát.

The thick layer of snow covered the courtyard of the boarding school.

A hó csendesen hullott, szinte teljesen néma volt a világ körülöttük.

The snow fell quietly, and the world around them was almost completely silent.

Az iskola épülete öreg volt, a falak között múltbéli titkok rejtőztek.

The school building was old, hiding secrets of the past within its walls.

Már csak néhány diák maradt az iskolában a téli szünet alatt.

Only a few students remained at the school during the winter break.

István is köztük volt.

István was among them.

István egyedül ült az ablak mellett, bámulva a hóesést.

István sat alone by the window, gazing at the snowfall.

Mindig is csendes volt, és most még inkább magányosnak érezte magát.

He had always been quiet, and now he felt even lonelier.

Réka, az élénk osztálytársa, hirtelen megjelent mellette.

Réka, his lively classmate, suddenly appeared beside him.

- Szia, István!

"Hi, István!"

- köszönt vidáman.

she greeted cheerfully.

- Mi lenne, ha felfedeznék a titkos átjárókat, amikről annyit pletykálnak?

"How about we explore the secret passages everyone talks about?"

István szemei felcsillantak.

István's eyes lit up.

Régóta hallott már ezekről az eldugott útvonalakról, amelyek állítólag szerteágaznak az iskola alatt.

He had heard about these hidden routes for a long time, which supposedly branched out underneath the school.

Réka mellett András is megjelent.

Réka was soon joined by András.

Bár vonakodott egy kicsit, végül bólintott.

Although he hesitated a bit, he finally nodded.

- Jó, miért is ne?

"Sure, why not?"

- mondta András, aki általában pragmatikus volt, de a kíváncsiság győzött.

said András, who was usually pragmatic, but curiosity prevailed.

A hármas elindult a hosszú folyosón.

The trio set off down the long hallway.

A lámpák halványan pislákoltak, árnyékot vetítve a falakra.

The lamps flickered dimly, casting shadows on the walls.

A lépteik halkan visszhangoztak, mintha az egész épület figyelné őket.

Their footsteps echoed softly, as if the whole building was watching them.

Réka vezetett, ujjai pásztázták a falakat, mígnem egy rejtett ajtóra bukkantak.

Réka led the way, her fingers scanning the walls until they stumbled upon a hidden door.

Tiszta izgatottsággal rányomta a kilincset.

She pressed the handle with clear excitement.

Az ajtó nyikorgott, és előttük feltárult a homályos, szűk átjáró.

The door creaked open, revealing a dark, narrow passageway in front of them.

István szíve hevesen vert, amikor beléptek.

István's heart beat rapidly as they stepped inside.

A folyosó kanyargott, a sötétség szinte tapintható volt.

The corridor twisted, and the darkness was almost tangible.

Ahogy tovább haladtak, Réka hirtelen rálépett valamire.

As they moved further, Réka suddenly stepped on something.

Hatalmas csörömpölés hallatszott, majd egy régimódi riasztó zúgni kezdett.

A loud clatter ensued, followed by the blaring of an old-fashioned alarm.

- Jaj, mit csináltunk!

"Oh no, what have we done!"

- kiáltotta Réka, de izgatottsága nem tűnt el.

Réka exclaimed, but her excitement didn't wane.

Ariadni labirintusán át szaladva, nevetve menekültek vissza a folyosók biztonságába.

Laughing, they ran back through Ariadne's labyrinth, escaping to the safety of the hallways.

Az iskola néhány személyzeti tagja szerencsére csak később érkezett a riasztás helyszínére.

Fortunately, a few staff members arrived at the location of the alarm only later.

Az incidens után István még mindig nevetett.

After the incident, István was still laughing.

Réka és András társaságában először érezte igazán, hogy tartozik valahová.

In the company of Réka and András, he felt for the first time that he belonged somewhere.

Az események összekovácsolták őket, és a barátságuk megszilárdult.

The events had bonded them, solidifying their friendship.

Az efféle kaland volt az, amire István mindig is vágyott, de sosem mert részt venni.

This kind of adventure was what István had always longed for but never dared to join in.

Ahogy ültek a hálóban, túlélték tehát a kis kalandjukat, és most a közös élmények érzete összekötötte őket, István ráébredt, hogy talán nem is olyan nehéz megnyílni mások előtt.

As they sat in the common room, having survived their little adventure and now tied together by shared experiences, István realized that maybe it wasn't so hard to open up to others.

Másnap, miközben megbékélve bámult a lágyan szállingózó hóra, már bátrabban és nyitottabban várta a következő napokat, tudva, hogy végre igazán otthonra talált az iskola falai között, Réka és András barátságában.

The next day, as he peacefully watched the gently falling snow, he awaited the coming days with more courage and openness, knowing that he had finally found a true home within the school's walls and in the friendship of Réka and András.