A téli szél hidegen fújt a lakónegyedben, ahol Zoltán és kislánya, Réka nemrég kezdett új életet.

The winter wind blew coldly through the residential area where Zoltán and his little daughter, Réka, had recently begun a new life.

A házak sarkában még ott lapultak az apró, megolvadt hóhalmok, és a fák ágain zúzmarás csillanások ültek.

Small, melted piles of snow still lingered in the corners of the houses, and frosty glimmers rested on the branches of the trees.

Már esteledett, amikor Zoltán és Réka elindultak a szülői értekezletre az általános iskolába, ahol Réka nemrég kezdett el tanulni.

It was already getting dark when Zoltán and Réka set off for the parent-teacher meeting at the elementary school where Réka had recently started attending.

A suli épülete kívülről barátságos volt, a nagy üvegablakokon át halvány fények szűrődtek ki.

The exterior of the school building was welcoming, with faint lights filtering through the large glass windows.

Zoltán idegesen szorította a lányának kezét.

Zoltán nervously squeezed his daughter’s hand.

Réka csendes volt, alig-alig szólt az új környezetben; Zoltán ezért is aggódott.

Réka was quiet, rarely speaking in the new environment; this worried Zoltán.

Vajon jól választottak új lakhelyet?

Had they chosen the right place to live?

Mi lesz, ha Réka nem boldogul itt?

What if Réka couldn’t cope here?

Ahogy beléptek a tanterembe, a falakat színes rajzok borították.

As they entered the classroom, the walls were covered with colorful drawings.

A ceruzarajzok és festett képek életet és örömet sugároztak.

The pencil sketches and painted pictures radiated life and joy.

Zoltán elámult a gyerekek tehetségén, de Réka csak félénken húzódozott mellette.

Zoltán was amazed by the children’s talent, but Réka just shyly clung to his side.

A tanárnő kedvesen üdvözölte őket.

The teacher greeted them kindly.

"Üdvözlöm, Zoltán! Réka igazán különleges gyerek. Van egy kis tehetsége a művészethez, ugye?"

"Welcome, Zoltán! Réka is truly a special child. She has a bit of talent for art, doesn’t she?"

Zoltán elcsodálkozott. Nem számított rá, hogy Réka ilyen gyorsan elismeréshez jut.

Zoltán was astonished. He didn’t expect Réka to gain recognition so quickly.

"Tényleg? Nem is tudtam, hogy Réka szeret rajzolni."

"Really? I didn't even know Réka likes to draw."

"Az egyik legszebb képet készítette a múlt héten. Talán egy művészeti szakkör segíthetne neki jobban beilleszkedni," javasolta a tanárnő mosolyogva.

"She made one of the most beautiful pictures last week. Perhaps an art club could help her fit in better," suggested the teacher with a smile.

Zoltán szíve megtelt melegséggel.

Zoltán's heart was filled with warmth.

Réka felé fordult, aki óvatosan, de bizakodóan elmosolyodott.

He turned to Réka, who cautiously but confidently smiled back.

"Mit szólsz, kincsem? Kipróbálnád?"

"What do you think, my treasure? Would you like to try it?"

Réka bólintott, és a mosolya csak szélesebb lett.

Réka nodded, and her smile grew wider.

Zoltán ekkor megértette, hogy Rékának több biztatásra van szüksége, és rálelt az útjára a művészeten keresztül.

Zoltán then realized that Réka needed more encouragement, and she had found her path through art.

Az értekezlet végére megkönnyebbülten távozott, szíve tele reménnyel.

By the end of the meeting, he left with a sense of relief, his heart filled with hope.

A hideg téli este már nem tűnt annyira ridegnek, és Zoltán tudta, hogy a döntés, hogy ide költöztek, talán mégis helyes volt.

The cold winter evening no longer seemed so harsh, and Zoltán knew that the decision to move here might indeed have been the right one.

Réka kezében biztonságban érezte a jövőt.

Holding Réka's hand, he felt secure about the future.

Ahogy együtt sétáltak hazafelé, Zoltán megérezte, hogy a kezdeti nehézségek után a tavasz közelegően ígér jobb napokat.

As they walked home together, Zoltán sensed that after the initial difficulties, the approaching spring promised better days.